Ötvenöt éve végezték ki Nagy Imrét és társait

Ötvenöt éve, 1958. június 16-án - törvénysértő ítélet után - kivégezték Nagy Imrét, az 1956. évi forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét, valamint Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót.

Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét. November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János - a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke - menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban "házi őrizetbe", fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új magyar vezetéssel.
1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal - Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós - ellen a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a tárgyalást vezető bíró, Vida Ferenc elutasította.

Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között meghalt. A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József, Nagy Imre titkárságának vezetője ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később pedig kivégezték.

A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.

Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.

A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg. A rendszerváltás jelképes eseményévé vált újratemetésükre 1989. június 16-án az Új köztemető 301-es parcellájában került sor. Az újratemetésen Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József koporsója mellett elhelyeztek egy hatodik koporsót is, amely szimbolikusan 1956 valamennyi kivégzett és elesett mártírjának állított emléket.

A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án (éppen azon a napon, amikor Kádár János meghalt) a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette.